Nadya Suleman azzal került januárban a címlapokra, hogy nyolcas ikreknek adott életet. A 33 éves Kaliforniában élő asszony ikerterhessége előtt már hat gyereke született - mindegyik mesterséges megtermékenyítés útján fogant.
Az American Society for Reproductive Medicine (ASRM) szerint az asszony kezelőorvosa, aki irányította a mesterséges megtermékenyítést, többször is megszegte a szervezet szabályait, ezért kizárták soraikból az orvost. Mivel azonban az ASRM egy civil társulás és nincs jogi hatásköre, a döntésük nem jelenti azt, hogy dr. Michael Kamrava nem praktizálhat.
Nadya Suleman szerint a Beverly Hills-i székhelyű doktor hat megtermékenyített embriót ültetett be a méhébe. Az ASRM irányelve szerint azonban a 35 éven aluli páciensek esetében csak egy vagy két embrió beültetése ajánlatos.
Közben a Channel 4 brit kereskedelmi tévécsatorna stábja dokumentumfilmet kezdett el forgatni Nadya Sulemanról. A tervek szerint decemberben adásba kerülő műsor a 14 gyereket növelő asszony hétköznapjait igyekszik dokumentálni, de szó lesz a nő gyerekkoráról és orvosi kezeléseiről is.