Egyre többen végzik agyserkentő szerekkel az egyetemet

Infostart
2009. október 1. 14:40
Egyre gyakoribb, hogy a diákok különböző agyserkentő gyógyszerekkel próbálják elvégezni tanulmányaikat, legalábbis ezt állítják amerikai orvosok. Hozzáteszik: tiltással semmit sem lehet elérni.

Egyre gyakrabban nyúlnak agyserkentő szerekhez a diákok. Olyan gyógyszereket szednek be, amelyeket az orvosok Alzheimer-kórosoknak, vagy koncentrációzavarban szenvedőknek, például hiperaktív gyermekeknek írnak fel. Állításuk szerint a jelenség világméretű.

Néhány egyesült államokbeli egyetemen például a kutatók állítása szerint a diákok negyede nyúl ilyen eszközhöz, de újabban nemcsak az egyetemisták, hanem a középiskolások is kapkodják az agyserkentő bogyókat.

Sokak szerint azért, mert már a középiskolában is olyan erős versenynek vannak kitéve a tanulók, amelynek többen ennek nem tudnak segédeszközök nélkül megfelelni.

A szakemberek arra is rámutatnak: lassan a tudományos vagy diákéletben is ugyanannak a jelenségnek lehetünk tanúi, mint a sportban, ahol szintén rendre kudarcot vallanak a doppingellenes fellépések.

Mindez morális, illetve jogi kérdéseket is felvet. Vajon be kell-e tiltani ezen szerek használatát az egészséges diákok számára, akik agyserkentőként szedik, pusztán azért, hogy így ne szerezzenek tisztességtelen előnyt a többiekkel szemben? Egyes vélemények szerint ugyanilyen alapon az is tiltható lenne, hogy a gazdag diákok pénzért tanulhassanak.

Az mindenesetre káros, hogy a fiatalok felügyelet nélkül szerid az orvosságokat, így többeknél nem várt bántalmakat okoztak a szerek.

Az agyserkentő készítmények - a melyeket számos internetes felületen is hirdetnek - nemcsak a diákok, hanem a fiatal munkavállalók körében is igen kedveltek.