Hogyan butít a gyorsétel?

Infostart
2009. augusztus 15. 11:00
Ha túl sok zsírban és kalóriában gazdag gyorsételt eszünk, akkor az nemcsak a derékméretünkre lesz hatással, hanem szellemi képességeinkre is - derül ki egy brit kutatásból.

Az Oxfordi Egyetem tudósai patkányokon végeztek kísérletet, és azt találták, hogy egy kevesebb, mint tíz napig tartó zsírban gazdag diéta alaposan lerontja a rágcsálók rövidtávú memóriáját és jelentősen visszaveti fizikális teljesítőképességüket.

A patkányokat két csoportra osztották a kísérletben: az egyik csoportba tartózókat alacsony zsír- és kalóriatartalmú ételekkel etették, míg a másik felük zsírban gazdag gyorséttermi ételeket (hamburgert, csipszet, kebabot) kapott. Mindössze négy nap után már kimutatható volt a két csoport közötti különbség: a magas kalóriájú ételeket fogyasztó patkányok kevesebb oxigént tudtak felhasználni a mozgáshoz szükséges energiához, amely azt eredményezte, hogy a szívüknek keményebben kellett dolgoznia.

A kísérlet kilencedik napja után a zsíros ételen élő patkányoknak hosszabb időre volt szükségük, hogy kijussanak a számukra felépített labirintusból, ráadásul több hibát is vétettetek a próbálkozásaik során, mint az egészségesebben táplálkozó társaik.

A kutatók megvizsgálták, milyen okai lehetnek a problémának. Azt találták, hogy legfőképpen az izomsejtekben növekszik meg az úgynevezett szétkapcsolt protein 3 szintje, amely azt eredményezi, hogy a sejtek kevésbé hatékonyan tudják felhasználni az oxigént.

A Federation of the American Societies for Experimental Biology című szaklapban megjelent tanulmány társszerzője hangsúlyozta: a nyugati társadalmak tipikusan magas kalóriájú étrendje elhízáshoz, cukorbetegséghez és szívproblémákhoz vezethet hosszú távon, ám a rövid távú következményekre eddig kevés figyelem irányult.

Reméljük, hogy a kutatás eredményeként az emberek komolyabban elgondolkodnak az étrendjükről, és jelentősen lecsökkentik a napi kalóriafogyasztást - fejezte ki reményét Andrew Murray.