Tíz érv, amely szerint "csalás" volt a Holdra szállás

Infostart
2009. július 16. 09:40
Negyven éve lépett először ember a Holdra - bár ezt sokan azóta sem hiszik el. Az évforduló új alkalmat adott az összeesküvés elméletek hívei számára arra, hogy hangoztassák az érveiket. A tíz legelterjedtebb magyarázatot szedte össze a brit Daily Telegraph.

Negyven éve nem hiszik el az összeesküvés elméletek hívei, hogy valóban ember lépett a Holdra. Íme, tíz "legmeggyőzőbb" érvük:

1. Amikor az asztronauták leszúrták az amerikai zászlót, az lobogott - márpedig a Holdon nincsen szél.

2. Azokon a képeken, amelyeket az Apollo űrhajósai a Hold felszínén állva készítettek, nem látszik egyetlen csillag sem.

3. A Holdra szálló egység fedélzetén készített képeken nem látszik egyetlen kráter sem.

4. A leszállóegység 17 tonnás volt, ám semmilyen nyomott nem hagyott a felszín homokjában - miközben a mellette álló űrhajósok lábnyoma tisztán kirajzolódott.

5. Miközben a Holdon nincs nedvesség, atmoszféra és jelentős gravitáció, a finom homokban olyan élesek voltak az űrhajósok lábnyomai, mintha nedves homokon jártak volna.

6. Amikor a leszállóegység felemelkedett a Hold felszínéről, nem lehetett látni, hogy láng csapott volna ki a meghajtó rakétából.

7. Ha az ember felgyorsítja a holdsétáról készített felvételt, olyan érzése van, mintha az a Földön készült volna - és lelassították volna.

8. Az űrhajósok túl sem élték volna az utat a Van Allen sugárzási övezet okozta károsodás miatt.

9. A Holdról hozott kövek pontosan olyanok, mint azok, amelyeket egy tudományos expedíció a Déli-sarkon talált.

10. Mind a hat Holdra szállás Richard Nixon elnöksége idején történt - egyetlen másik amerikai vezető sem állította, hogy embert küldött volna a Föld kísérőjére, pedig az elmúlt negyven év gyors technológiai fejlődést hozott.