Nagyerejű földrengés után elmaradt a szökőár

InfoRádió / MTI
2009. július 15. 14:44
Szökőár-riadót rendeltek el szerdán Új-Zélandon, miután a szigetország nyugati partvidékén a Richter-skála szerinti 7,8-as erősségű földrengés volt - közölte az amerikai geológiai intézet. A riadót egy órával később lefújták.

A földmozgás epicentruma Invrecargill várostól 161 kilométerre, a Déli-sziget nyugati részén volt, fészke pedig húsz és fél kilométeres mélységben.

A Déli-szigeten fekvő Tuatapere településen a rendőrség azt közölte, hogy csak kisebb károk keletkeztek, épületek falai repedtek meg, egy bevásárlóközpontban leestek a termékek a polcokról. Komoly károkról, sérültekről egyelőre nem érkezett jelentés.

Az Egyesült Államokbeli Hawaii-ban lévő csendes-óceáni szökőár-jelző központ ugyanakkor elektronikus levélben küldött figyelmeztetést, hogy a földrengést cunami kísérheti. Mivel azonban a hullámok csupán húsz centisek voltak, egy órával később lefújták a riadót - jelentette az AP amerikai hírügynökség.