eur:
395.77
usd:
372.02
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Az LA Lakers csarnokában tartják Jackson nyilvános gyászszertartását

Los Angelesben, a Staples Centerben jövő héten kedden tartják Michael Jackson nyilvános gyászszertartását - jelentette be a családot és az AEG Live koncertszervező céget képviselő pr-ügynökség.

A Los Angeles belvárosában álló aréna húszezer ember befogadására alkalmas; a Los Angeles Lakers kosárlabda csapat itt játssza hazai mérkőzéseit, és rockkoncerteket is szoktak tartani benne. A június 25-én váratlanul elhunyt popkirály itt tartotta tervezett világkörüli turnéjának a próbáit. Az AEG Live által szervezett, 50 koncertből álló sorozat július 13-án Londonban vette volna kezdetét.

A Sunshine, Sachs and Associates nevű ügynökség csütörtökön kiadott közleményében tudatta, hogy a szertartás kedden helyi idő szerint délelőtt 10 órakor kezdődik. A húszezer férőhelyből 11 ezret ingyen osztanak szét Jackson rajongói között, és a szertartás részleteit pénteken ismertetik az AEG Live vezetői. (A Staples Centernek az AEG Live a tulajdonosa.)

A közleményben egyetlen szó sem esett a temetésről, sem annak időpontjáról, sem helyszínéről.

Eközben Debbie Rowe, Michael Jackson volt felesége az NBC televíziónak adott nyilatkozatában közölte, hogy vissza akarja kapni gyermekeit, a 12 éves Prince Michaelt és a 11 éves Paris Katherine-t. Kijelentette, hogy kész akár pszichológiai és DNS-tesztek alá vetni magát, hogy igazolja, ő a gyermekek édesanyja. A bíróság hétfőn Jackson 79 éves édesanyjára bízta ideiglenesen Michael Jackson három gyermekének - Prince Michael, Paris Katherine és a 7 esztendős Prince Michael II - felügyeletét.

Eric George, Debbie Rowe ügyvédje később úgy pontosította a nyilatkozatot, hogy ügyfele még nem döntött véglegesen. Az ügyben a bírósági meghallgatást július 6-ról július 13-ra napolták el.

Címlapról ajánljuk

Újabb részletek az idősek jogosítványáról

A Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont (KAV) tájékoztatása szerint 2021-ben 93 680 fő tett sikeres B kategóriás vizsgát, 2022-ben pedig 99 174-en, közöttük igen magas korú jelentkezők is.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×