Az amerikai szürkék miatt kipusztulhatnak a brit vörösök

InfoRádió / MTI
2008. december 21. 21:30
Skóciában fordulatot vett a nagy mókushonvédő háború: három évre szóló, 2,16 millió dolláros (400 millió forintos) programot hirdettek az agresszív amerikai szürke mókusok visszaszorítására.

Észak-Angliában és Skóciában élethalál harc folyik a tengerentúlról érkezett betolakodók ellen; a britek egyre kétségbeesettebben igyekeznek megállítani az amerikai szürkék invázióját, amely kipusztulással fenyegeti az őshonos mókusokat.

A helyzet annyira kétségbeejtő, hogy a brit kormány, valamint több állatvédő csoport vadászok és tudósok segítségét kérte, és kiterjedt kampánnyal harcol, egyelőre sikertelenül. A szürke veszély miatt menedékhelyeket alakítottak ki a vörös mókusoknak, ahol önkéntesek kémlelik folyamatosan az ellenséget.

"Cselekednünk kell (...) a vörös mókusok veszélyeztetett helyzetbe kerültek, kevés időnk maradt, hogy megmentsük őket a kipusztulástól" - mondta Michael Russell skót környezetvédelmi miniszter, amikor a napokban meghirdette a 2,16 millió dolláros programot a szürke rágcsálók megfékezésére.

A vörös mókusok 10-15 év alatt el fognak tűnni, ha semmit sem teszünk - figyelmeztetett Rachel Walton, a Mentsétek Meg Mókusainkat vezetője, ez egyike az amerikai szürke mókusok ellen esküdt harcot folytató mintegy ötven állatvédő csoportnak. "Nagyon agresszívnak kell lennünk, hogy megvédjük őket, nem sok időnk maradt" - mondta Walton.

Az amerikai szürke mókusok a viktoriánus korban, egészen pontosan 1876-ban kerültek Nagy-Britanniába, akkor úgy gondolták, hogy aranyos új lakója lesz a brit erdőségeknek. Tévedtek, nem lett aranyos. Az őshonos vörösöknél csaknem kétszer nagyobb testű szürkék erősebbnek és rátermettebbnek bizonyultak az élelemért és élettérért folytatott küzdelemben.

A tengerentúli szürke állatkák olyan mókushimlőt vittek Nagy- Britanniába, amely az ott élő vörös populáció számára halálos. A betegség Anglia déli és középső részén már jószerivel kiirtotta az őshonos mókusokat, amelyeket most már Skóciában, illetve a vele határos három angliai megyében is eltűnés fenyeget.

Az állatvédők adatai szerint Nagy-Britanniában mindössze 120 ezer vörös mókus maradt, ezeknek 75 százaléka Skóciában él. A szürke mókusok száma viszont 2,5-5 millióra tehető. A tudósok dolgoznak egy vakcinán, amellyel a vörös mókusok immunissá tehetők a himlő ellen, de állatvédők szerint a megoldás még évekre van, és már túl késő lehet.

A szürke mókusok elleni fogamzásgátló szerek kifejlesztésével is kísérleteznek, de az állatvédők szerint ez azért nem lehet igazán hatásos, mert a vörösök is elfogyaszthatják a természetbe kihelyezett csalikat.