Már nem is kell templomba járni, elég ha van egy számítógépünk

Infostart
2008. november 30. 08:00
Az első olyan templomi prédikációt tartják hétvégén az Egyesült Államokban, amelyet számítógépük előtt hallgathatnak meg a hívők.

Egy anglikán plébániatemplom az Egyesült Államokbeli Hinchley Woodban felkért egy beszédtechnikával foglalkozó céget, tegye lehetővé, hogy John Kronenberg tiszteletes prédikációja ne csak a helyszínen, hanem a számítógépen keresztül is követhető legyen, így a gyülekezet azon tagjai is hallhatják szavait, akik nem tudnak elmenni a templomba.

"Több oka is lehet annak, hogy az emberek nem tudnak eljönni vasárnap a templomba: dolgozniuk kell, meglátogatják messze élő családtagjaikat, vagy olyan idősek és betegek, hogy nem tudnak kimozdulni otthonukból, de ettől függetlenül még szeretnének kapcsolatot tartani az egyházzal" - indokolta Kronenberg tiszteletes, miért döntött úgy, hogy modern eszközöket vet be az ügy érdekében.

A templomnak egyébként nem ez az első informatikai vívmánya, ugyanis van saját honlapja, és fent van a Facebook közösségi oldalon is, a tiszteletes pedig gyakran érintkezik e-mailen keresztül a hívőkkel.

Az egyháztagok nemcsak élőben tudják majd követni az istentiszteletet, hanem megkapják a prédikáció írott változatát is, és a honlapra látogatva bármikor újra meg tudják hallgatni a tiszteletes szavait.