Kicsi az iskolai szék a gyerekeknek

Infostart
2008. november 6. 05:00
Kinőtték az iskolások az iskolai székeket és asztalokat, legalábbis Nagy-Britanniában. A hatvanas évekbeli felmérések alapján készült iskolai bútorok hátfájást okoznak, ami miatt nem tudnak az órán figyelni a gyerekek. Mindennek két oka van: a mai gyerekek magasabbak és főképp kövérebbek a pár évtizeddel korábban iskolába járóknál.

Túl kicsik a mai iskolai székek és asztalok a mostani, magasabb és kövérebb iskolás nemzedék számára. Ezzel együtt megnő a hátfájás veszélye is.

A brit helyzetre Charles Clarke korábbi egészségügyi miniszter hívta fel a figyelmet. Szerinte a nem megfelelő méretű bútorok, székek hátfájás okozhatnak az iskolásoknak, akik így nem tudnak rendesen figyelni az órán sőt, akár az iskolából is kimaradhatnak.

A mai iskolai bútorok a hatvanas években készült felmérések alapján készülnek. Az akkori gyerekek a maiaknál alacsonyabbak és vékonyabbak voltak. Most összehasonlították az 1971-es és a 2001-es adatokat - mindkét esetben ezerötszáz gyermekét. Évtizedenként egy centivel magasabbak átlagosan a gyerekek.

Ugyanakkor a probléma gyökere inkább az egyre gyakoribb fiatalkori elhízásban rejlik. 1995 és 2003 között az elhízás gyakorisága a kettő és tízéves gyerekek közt 9,9 százalékról 13,7 százalékra nőtt. Azaz, mint Tim Coles, az egészségügyi statisztikák professzora mondja, "egyre nehezebb lesz az asztal alatt tartani a gyerekeknek a combjaikat".