Magabiztosabbak a törtető anyák lányai

Infostart
2008. október 3. 08:15
Egy nő sikeressége az életben nagyban függ attól, hogy kiskorában az anyjának milyen elvárásai voltak vele szemben - derül ki egy harminc évet felölelő brit kutatásból. Több szakértő azonban a "helikopter szülők" káros hatásaira figyelmeztet.

A törtető anyák gyerekei magabiztosabbak az átlagnál - állítják brit kutatók, akiknek harminc évet felőlelő kutatásából az is kiderül, hogy az anyai befolyás csak a lányokra van hatással.

Dr. Eirini Flouri pszichológus kollégáival együtt több száz, 1970-ben született brit férfit és nőt kérdezett meg. Amikor ők tízévesek voltak, vagyis 1980-ban, a kutatók megkérdezték szüleiket, mit várnak el a gyerekeiktől, és szerintük mit fognak elérni az életben.

Az anyák akkori válaszait összehasonlították a most harmincas éveikben járó gyerekeik magabiztosságával, önbecsülésével és eredményeivel.

A Londoni Egyetem vizsgálatból kiderült, hogy azok a felnőttek, akikkel szemben anyjuk nagy elvárásokat támasztott, magabiztosabbak és eredményesebbek lettek az életben. A kutatás azonban arra is rávilágított, hogy csak a lánygyerekeknél mutatható ki az anya hatása, a fiúknál nem.

A fiúkra nem nehezedik akkora nyomás

Szakértők szerint ez azzal magyarázható, hogy az anyák inkább lányaikat "nyomják", a fiaikra nem raknak akkora súlyt, ha a teljesítményről van szó.

A New Scientist szaklapban megjelent tanulmány ellenére több szakértő is azt állítja, hogy a túlzottan törtető és gyerekeitől nagy teljesítményt váró anyák utódai éppen a nagy elvárások miatt szorongásra hajlamosak lehetnek vagy megszállottan viselkedhetnek a munka, a barátok és a család területén.

A szakzsargonban "helikopter szülőknek" nevezik azokat, akik gyerekeik szinte minden egyes cselekedetét felügyelik, és folyamatosan hajtják őket a jobb teljesítményre. Azok a fiatalok, akik nem tudnak megfelelni szüleik elvárásainak, depressziósak lehetnek.