Gyakran van betegszabadságon? Korán fog meghalni!

Infostart
2008. október 3. 22:00
Azoknak a dolgozóknak, akik háromévente legalább egyszer hosszú betegszabadságra mennek, nagyobb az esélyük arra, hogy az átlagnál hamarabb haljanak meg - állítják brit kutatók.

A londoni University College kutatói közel 6500, 35 és 55 év közötti brit közszolga 1985 és 1988 közötti adatait fésülték át. Azt vizsgálták meg, hogy a dolgozók mennyi betegszabadságot vettek ki, az adatokat pedig összevetették a későbbi, ugyanebben a csoportban történt halálozásokkal.

Meglepő következtetésre jutottak: jelentősen magasabb volt a halálozási arány azoknál a munkavállalóknáll, akik gyakran mentek el betegszabadságra.

Azok 30 százalékánál, akik háromévente legalább egyszer 7 napnál többet töltöttek betegszabadságon orvosi igazolással, 66 százalékkal nőtt a korai halálozás kockázata. A kockázat mértéke kifejezetten azoknál volt magas, akik keringési vagy pszichiátriai problémákkal küzdöttek.

Ugyanakkor a kutatók nem mutatták ki a korai elhalálozás kockázatát azoknál, akik nyaki vagy hátproblémák miatt vettek ki betegszabadságot.

A Britsh Medical Journal szaklapban publikált tanulmányban a kutatók megjegyzik: a betegszabadság hasznos, mivel megelőzhetők a súlyos egészségügyi problémák, és az orvosok diagnosztizálni és kezelni tudják a munkavállalóknál a korai stresszt is.