Internethasználat Magyarországon: még igazak a sztereotípiák

Infostart
2008. szeptember 20. 19:04
Magyarországon ötször annyi fiatal internetezik, mint ahány idős ember - a többi között ez is kiderült két piackutató cég, az NRC és a TNS közös felméréséből. A világhálót leggyakrabban a városi fiatal férfiak, legritkábban pedig a falvakban élő idős nők használják. Pénzügyeit minden harmadik internetező szokta online módon intézni. A lakosság fele még soha nem használta a világhálót.

A magyar lakosság internetes szokásait vizsgálta két cég, az NRC és a TNS közös kutatása, amelynek eredményeit félévente publikálják. 2008 első félévében öt százalékpontos növekedés volt az internetezők arányában, a 15-69 korosztály 46 százaléka internetezett, azaz három és félmillió magyar használja legalább havonta egyszer a világhálót - vázolta az InfoRádió kérdésére Kurucz Imre, az NRC kutatási igazgatója.

Az Egyesült Államokhoz vagy a skandináv országokhoz képest ez még mindig jelent némi lemaradást, de az Európai Unióban is a lakosság hatvan százaléka internetezik, és még a szomszédos országok közt is akad, ahol többen használják a világhálót, mint nálunk - derül ki a kutatásból.

Azok a sztereotípiák még mindig igazak, miszerint az internetet elsősorban a nagyobb városokban, főleg Budapesten használják, leginkább a fiatalok és a férfiak. Ahogy nő az internetezők tábora, úgy ezek a különbségek némileg csökkennek. Jelenleg a férfiaknak az 50, a nőknek a 42 százaléka internetezik.

Sokkal nagyobb különbségek figyelhetőek meg viszont az életkori megoszlás tekintetében. A 15-24 éveseknek a 80 százaléka netezik rendszeresen, a 25-34 éveseknél ez már csak 60 százalék, az ötven év felettieknek viszont csupán a 16 százaléka látogatja a világhálót.

A településtípusokat tekintve is valóban megfigyelhető, hogy míg a budapestiek kétharmada használja az internetet, addig a legkisebb településeken csak az ottaniak egyharmada tesz ugyanígy.

A legalább havi rendszerességgel internetezők 70 százaléka már otthon ül a gép elé, elsöprő hányaduk pedig szélessávú hozzáféréssel rendelkezik. Keskenysávú elérésre már nem igazán fizet elő senki, az inkább csak megmarad korábbról azoknak, akik ezzel is megelégednek. Egyre inkább nő a kábeltévés elérések részaránya is.

A kétfajta jellemző internethasználat a "hasznos" és a "szórakoztató" világháló fogalmával írható le. Akik frissen lépnek be az internetezők táborába, elsősorban szórakozásra használják azt. Ahogy azonban egyre rutinosabbá válnak, felfedezik a világháló hasznos oldalát is, így a hétköznapjait könnyítik meg annak használatával.

A rendszeresen netezők kétharmada vásárolt, rendelt árut már életében legalább egyszer interneten, és 40 százalékuk rendszeresen él a lehetőséggel. De például az internetezők 67 százaléka keresett már állást a világhálón.

Egyre többen, a netezők fele használja a világhálót kommunikációra is, a Skype vagy az msn segítségével, és a felük hallgat rádiót az interneten.

Végül vannak a kifejezetten internetes tartalmak, mint például az online játékok vagy a blogolás, amelyeket a kapcsolódók nagy többsége figyelemmel kísér, illetve maga is űz.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást