Az anglikán egyház 150 év után bocsánatot kért Charles Darwintól, amiért félreértette az evolúciós elmélet kidolgozójának, a fajok eredetéről szóló művét.
Az anglikán egyház állásfoglalást adott ki, amely szerint túlságosan érzelmesen és félve közelített Charles Darwin művéhez, ezért félreértette azt. A nyilatkozatot az egyház közkapcsolatokért felelős igazgatója, Malcolm Brown írta alá.
A nyilatkozat kitér arra, hogy az egyház ugyanazt a hibát követte el Darwin esetében, mint a XVII. században a csillagász, Galileo Galilei esetében is.
Az állásfoglalás hétfőtől az egyház hivatalos weboldalán is elolvasható. Kérdés, hogy ennek 200 évvel Darwin születése után mekkora jelentősége van.
Az egyház által vitatott elmélet a fajok eredetéről 1859-ben jelent meg. Az elmélet alapvetően változtatta meg a tudományos felfogást, és ellentétes volt az egyház tanításaival.