Az újság egyébként az üggyel kapcsolatban eleve erre gyanakodott. Szerdán megírta, hogy az értékes holmiért két férfi érkezett, a tulajdonost nem nevezték meg, és semmiféle bizonyítékot nem mutattak be arra nézve, hogy a két embert valóban a jogos tulajdonos bízta meg az átvétellel, vagyis semmi nem támasztja alá az egész történetet.
Mindenesetre gyanús, hogy az Izvesztyiján kívül egyetlen lap sem írt szerdán a briliáns függőről, noha megtalálásáról és az állítólagos tulajdonos állítólagos jelentkezéséről részletesen beszámolt a sajtó.
A nevezetes briliáns függő - híre - a múlt héten bukkant fel először, amikor egy szentpétervári autómosó tulajdonosa bejelentette, hogy a szalon porszívójában találták.
Még azt is közölte: nem mutatják meg az ékszert, hogy az érte jelentkezők közül a pontos leírás alapján ki tudják választani a jogos tulajdonost. Pár nap múlva aztán bejelentették, hogy megvan az illető, s majd, ha átvette a becses holmit, az ékszert le lehet fényképezni.