Termeszek falták fel a pénzt - a bank nem vállal felelősséget

Infostart
2008. április 8. 11:00
Minden összegyűjtött vagyonát elveszítette egy indiai kereskedő. Nem rablók fosztották ki, és nem is az üzlete ment csődbe - termeszek falták fel a bank széfjében letétbe helyezett bankóit.

Dvarika Praszad több százezer rúpia értékben helyezett letétbe készpénzt és értékpapírokat az indiai Bihar állam fővárosának, Patnának egyik bankjában. Azt hitte, ott biztonságban lesz a vagyona, de tévedett - az egészet felfalták a termeszek.

A bank azzal védekezik, hogy figyelmeztette az ügyfeleit a termeszveszélyre - igaz, nem névre szóló levélben, csak egy, a fiókban kitűzött hirdetményen. Praszad azonban erről nem értesült, mert akkoriban nem járt az épületben.

A férfi teljesen el van keseredve, hiszen öregkorára gyűjtögetett. Miután a kapcsolata megromlott a feleségével és a gyerekeivel, úgy gondolta, nagyobb biztonságban lesz a pénze a bankban, mint otthon.

2005 szeptemberében kezdte feltölteni a széfet, ahova összesen 682 ezer rúpiának (2,7 millió forintnak) megfelelő összeget helyezett el némi ékszer mellett. Amikor azonban január végén kinyitotta a széfet, nem talált benne mást, mint termeszürüléket, bankómaradékokat és alaposan megrágott értékpapírokat.

Hiába írt levelet az Indiai Központi Bank vezetőinek, még csak válaszra sem méltatták. Sok jóra egyébként nem számíthat, mert az állami tulajdonú pénzintézet csak akkor vállal felelősséget a széfben elhelyezett tárgyakért, ha az értékeket rablók viszik el - a termeszek pedig nem számítanak annak.