eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Megmenthet a tabletta az elhízástól

Tíz éven belül piacon lehet az elhízás elleni tabletta, miután sikerült áttörést elérni annak megértésében, milyen gének hatására válik valaki szinte óhatatlanul kövérré, miközben másoknak sikerül megőrizniük normális testsúlyúkat.

A kutatók azonosítottak három új gént, amely miatt egyesek elhíznak, és felfedezték azt is, hogy bizonyos gének "hálózatként" működnek együtt, nagymértékben fokozva a túlsúly felszedésének veszélyét.

A felfedezés lehetővé teszi, hogy olyan gyógyszert dolgozzanak ki, amely "gyógyítja" az elhízást, s a remények szerint az új szereknek már a tesztelése is megkezdődhet három-öt éven belül.

Az utóbbi időben egyébként többféle genetikai variációt, illetve mutációt is felfedeztek, amelyek mind kapcsolatba hozhatóak az elhízással - ez is azt mutatja, hogy mennyire bonyolult az étvágyat, az emésztést és a zsírlerakódást szabályozó mechanizmus.

Az egyik nagy gyógyszergyártó az Egyesült Államokban és Izlandon vizsgált ezernél több olyan embert, akik hajlamosak az elhízásra, majd az adatokat számítógépre vitték, és így jöttek rá, milyen kapcsolat van az alanyok genetikája és az elhízás között.

"Ha az olyan betegségek, mint elhízás, a gének komplex hálózatának következményei, akkor a megfelelő kezelés érdekében létfontosságú, hogy pontosan megismerjük ezeknek a hálózatoknak a felépítését" - hangsúlyozta a Nature magazinban írt cikkében Eric Schadt, a gyógyszergyár vezető kutatója.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×