Új eszköz az alkoholizmus elleni harcban: legyen kisebb az üveg!

Infostart
2008. március 1. 08:31
Meglepő magyarázatot talált a brit orvosi szaklap szerkesztője arra, miért isszák le magukat a szigetországban a borbarátok. Szerinte az lehet a probléma fő oka, hogy a nemes italt túlságosan nagy üvegben árulják.

Trish Groves megoldást is talált a szigetország egyre súlyosbodó gondjára: fél literes üvegben kellene a bort árulni - persze olcsóbban és még több helyen.

A legújabb kutatásokból kiderült, hogy a túlzott alkoholfogyasztás elsősorban a jómódú rétegek körében elterjedt, s okoz mind súlyosabb gondot.

A szakértők naponta maximum két kis pohár bor fogyasztását ajánlják a férfiaknak, és ennél kevesebbet a nőknek. Groves szerint azonban ezt nehéz betartani, ha a bort túl nagy üvegben árulják a boltokban. A britek ugyanis nem szeretnek pazarolni, így ha már megvették az üveg bort, akkor meg is isszák.

A borkultúrájáról is híres Franciaországban például a boltokban és a szórakozóhelyeken is lehet kapni kisebb üveg bort, Nagy-Britanniában azonban a nemes italt leginkább 7,5 decis üvegben árulják.

Groves beszámolt arról, hogy a kedvenc szupermarketjében mindössze háromféle bort árulnak félliteres kiszerelésben - ezeket azonban eldugják a desszertborok közé, amiket "senki nem iszik".

A bor adja a Nagy-Britanniában fogyasztott alkohol 28,8 százalékát, s ennek az aránynak az orvosi lap szerkesztője szerint egyrészt a palackok mérte, másrészt a bor alkoholtartalmának a növekedése az oka.

Az alkoholizálás olyan súlyos problémát jelent a szigetországban, hogy az orvosszövetség éppen a múlt héten szólította fel a kormányt: korlátozza az olcsó alkoholfélék árusítását a boltokban és a szórakozóhelyeken.

Az alkoholfogyasztás visszaszorításáért küzdő civil szervezet pedig különösen a bor miatt aggódik - pontosabban amiatt, hogy a szupermarketek rendszeresen kínálnak a szokottnál magasabb alkoholtartalmú bort akciós áron.

A szeszesitalgyártók szövetsége nyitott, bár állításuk szerint már most is lehet kapni különböző méretű palackban bort. "Mindig is odafigyeltünk arra, hogy széles választékot kínáljunk a fogyasztóknak" - hangsúlyozta a szövetség szóvivője.