Orvosi bizonyíték van rá: idős korban egészséges a rendszeres alkoholfogyasztás

Infostart
2008. január 3. 05:20
A rendszeres, ám mérsékelt alkoholfogyasztás egészséges az idős emberek számára. Az alkohol ugyanis javítja az agyműködést, elűzi a depressziót és javítja a 65 évesnél idősebbek hangulatát - állapították meg brit orvosok.

A Peninsula Medical School kutatói szerint napi két ital nem árt az időseknek, sőt, sok esetben hasznosabb és egészségesebb, mint az absztinencia. "Nem azt javasoljuk a nyugdíjasoknak, hogy kocsmázzanak, és merev részegre igyák magukat. Csak azt állítjuk, hogy az absztinencia ártalmasabb lehet általános egészségi állapotukra és kognitív képességeikre, mint a mérsékelt alkoholfogyasztás" - hangsúlyozta a kutatást vezető Ian Lang.

Az Exeteri és Plymouth-i Egyetemhez tartozó intézmény kutatói 13 ezer, 65 évesnél idősebb angolt és amerikait vizsgáltak meg: feltérképezték fizikai állapotukat, kognitív képességeiket, valamint azt, hogy mennyire depressziósak.

A brit nyugdíjasok közül a férfiak 28,6, a nők 10,3 százaléka iszik naponta legalább egy italt, az amerikaiaknál ez az arány 10,8, illetve 2,9 százalék. Kiderült, hogy a brit alkoholfogyasztókat kevésbé fenyegeti a halál, illetve a rokkantság veszélye, mint az amerikaiakat.

A semmi és a sok is rossz

A legrosszabb egészségi állapotban azok voltak, akik egyáltalán nem isznak alkoholt - és azok, akik keményen isznak. Semmi különbséget nem tapasztaltak azonban azoknál, akik egy-két pohárnál többet isznak, illetve, akik csak napi egyet.

A tudósok már régóta mondják, hogy napi egy pohár vörösbor egészséges, ezt azonban sokan vitatják. Az is "köztudomású" volt eddig, hogy az öregedéssel a szervezet kevésbé tűri az alkoholt - most azonban kiderült, hogy ez nem igaz.

"A korábbi kutatások bebizonyították, hogy a középkorúak számára előnyös a mérsékelt alkoholfogyasztás, a mostani pedig azt, hogy ez igaz a 65 évnél idősebbekre is" - hangsúlyozta Ian Lang.

Nagy-Britanniában azoknak a 65 évesnél idősebb férfiaknak a száma, akik az ajánlott heti 21 egységnél többet isznak, a harmadával nőtt 1988-2000 között. A nők között viszont 75 százalékkal nőtt a heti ajánlott 14 egységet "túlivók" száma.