Nagy visszatérésre készül Amy Winehouse

Infostart
2008. január 3. 21:20
Az új év újrakezdés hoz Amy Winehouse számára: a generációja egyik legtehetségesebbjének tartott brit énekesnő, akiről az utóbbi időben csak a botrányai miatt hallottunk, nagy visszatérésre készül - az Egyesült Államokban.

Amy Winehouse február 10-én fellép a Grammy-díjátadó gálán Los Angelesben, ahova a szervezők mindig csak a zenei élet krémjét hívják meg. Amyt hat kategóriában is jelölték, többek között az év daláért (Rehab), az év albumáért (Back To Black) is versenyben van.

A gála egyik szervezője elárulta: mindent megtesznek azért, hogy Amy fellépjen a gálán. Ebbe már bele is egyezett, miközben a divatos karibi szigeten, Mustique-on piheni ki az elmúlt év fáradalmait.

2007 valóban nem volt jó év Amy számára: a 24 éves énekesnő kis híján belehalt a kábítószer-túladagolásba, kétszer is letartóztatták (legutóbb decemberben), imádott férje, a raboskodó Blake Fielder-Civil nélkül kellett töltenie a karácsonyt, és le kellett mondania nagy-britanniai koncertkörútját.

Most azonban - ha hinni lehet a név nélkül nyilatkozó forrásnak - izgatottan készül a Grammy-díjátadóra. Állítólag az sincs kizárva, hogy duettet énekel majd valamelyik amerikai sztárral - talán éppen Kanye Westtel, aki már többször kijelentette, hogy szívesen dolgozna együtt vele.

"Egyetlen dolog van, ami megakadályozhatja a fellépést: Amynek ugyanis vízum kell az Egyesült Államokba, és nincs kizárva, hogy ezt a legutóbbi letartóztatása miatt nem kapja meg.