A rendőröknél végképp betelt a pohár

Infostart
2007. december 15. 10:00
Eszkalálódik a brit rendőrség és a belügyminiszter konfliktusa, a szigetország legnagyobb rendőrszakszervezete kimondta ugyanis, hogy háborúban áll a kormánnyal.

A konfliktus tárgya a rendőrök 2,5 százalékos fizetésemelése, amelyet Skóciában szeptemberig visszamenőlegessé tettek, Angliában és Walesben azonban csak december 1-jétől érvényes. Az egyenruhások szerint ezzel az emelés csak 1,9 százalékot ér.

A düh fő célpontja a testület felett felügyeleti jogot gyakorló Jacqui Smith belügyminiszter. A rendőrök legnagyobb érdekképviseleti szervezete, a Metropolitan Police Federation hivatalosan deklarálta, hogy háborúban áll a kormánnyal a fizetésemelés ügyében.

A tiltakozási hullám kifejezetten rosszul jön a több okból is támadott miniszterelnöknek, Gordon Brown azonban kiállt a döntés mellett. A kormányfő arra hivatkozott, hogy a költségvetés nem engedheti meg magának a 30 millió fontos (mintegy 10,5 milliárd forint) kiadást.

"Szeretnék többet fizetni a rendőröknek, de senki sem akarja, hogy az infláció visszatérjen a brit gazdaságba" - érvelt a miniszterelnök. Belügyminisztere arra hivatkozott, hogy a 30 millió font 800 rendőrségi státus költségét jelenti.

A rendőröket azonban ez nem hatja meg, egyik szószólójuk, a 25 éves nyomozói tapasztalattal rendelkező Chris Saddler azt mondta: soha nem bocsátja meg Jacqui Smith-nek, hogy nem támogatta a béremelést.

"Tudom, hogy nagyon sok bűnöző gyűlöl engem, néhány ember pedig talán hősnek tart. A belügyminiszter számára azonban egy arctalan, lényegtelen senki vagyok" - fogalmazott a rangidős nyomozó.