eur:
393.88
usd:
364.83
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Horror a börtönben: körmével tépte fel a torkát a rab

A körmével próbálta "elvágni" a torkát egy rab a guantánamói fogolytáborban. Az öngyilkossági kísérlet persze nem sikerült.

A fogolytábor szóvivője szerint a fogoly pontosan tudta, mely ponton kell megpróbálnia felhasítani a nyakát. "Hatásos" mennyiségű vér fojt ki, de nem tudott a rab magának életveszélyes sérülést okozni - tette hozzá Andrew Haynes parancsnok.

Az őrök azonnal elsősegélyt nyújtottak az öngyilkosjelöltnek, akit átszállítottak a tábor kórházába. A sebeit néhány öltéssel összevarrták, és egy hetet töltött pszichiátriai megfigyelés alatt.

Guantánamón 305-en raboskodnak; azzal vádolják őket, hogy terrorista akciókban vettek részt, vagy valami közük volt az al-Kaidához és a tálibokhoz. Emberjogi szervezetek nem csupán azért bírálják az amerikai kormányzatot, mert vádemelés nélkül tartja a gyanúsítottakat rács mögött, de komolyan aggódnak a foglyok mentális egészsége miatt is.

A fogolytábor bezárását rajtuk kívül több amerikai kongresszusi képviselő is követelte, George W. Bush azonban még csak nem is tervezi a Kuba szigetén található tábor felszámolását.

A Fehér Ház álláspontja szerint a feltételezett terroristákat fogva kell tartani a terrorizmus elleni háború lezárultáig, és nem részesülhetnek ugyanazokban a jogokban, amelyek a bűnelkövetőket az Egyesült Államokban megilletik.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×