eur:
394.34
usd:
370.1
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Megbüntették a Mikulást a manók kirúgásáért

Egy finn bíróság döntése értelmében az ország északi részén fekvő Mikulás Parknak kártérítést kell fizetnie három korábbi alkalmazottjának, amiért elbocsátotta és ideiglenesen felvett emberekkel helyettesítette őket.

Az Északi-sarkkörnél lévő földalatti szórakoztatóparknak fejenként 5.600 eurót (mintegy 1,4 millió forint) kell fizetnie a 2003 előtt manóként dolgozó embereknek.

A Rovaniemiben lévő park igazgatója közölte: az üzleti nehézségek miatt szükség volt a leépítésre, és a többi, még állandóan foglalkoztatott manótól is kénytelenek voltak megválni 2004-ben.

"2003 második felében kezdtük el átszervezni a működésünket, emiatt fel kellett bontanunk ennek a három embernek a szerződését" - indokolt Wille Rajala.

A bíróság állásfoglalása szerint nem volt alapja a felmondásoknak.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×