eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Átütő sikert arattak a "heroinklinikák"

Jelentősen csökkent a kábítószerfüggők által elkövetett bűncselekmények száma abban a három brit városban, ahol lehetővé tették a heroinfüggők számára, hogy felügyelet mellett juthassanak hozzá és adhassák be maguknak a szert.

A hosszú ideje tartó heroinfüggőség az egyik legnehezebben kezelhető addikció, amely teljesen romba dönti a függők életét, akik gyakran lopásokból és betörésekből fedezik szenvedélyük tetemes költségeit.

A brit kísérleti programban résztvevők korábban havonta átlagosan negyven kihágást követtek el, féléves intenzív terápia után azonban ez a szám hatra csökkent. A projektre önként jelentkező százötven heroinfüggő átlagosan egy hónap alatt csak négyszer-ötször vásárolt magának az utcán anyagot, harmaduk pedig teljesen felhagyott ezzel a beszerzési formával.

A brit modell egy svájci programon alapul, ahol a függők kórházi körülmények között lőhetik be magukat. Hasonló intézmények működnek Franciaországban, Németországban és Kanadában is.

Az első brit "heroinkórházat" két évvel ezelőtt London déli részén hozták létre, majd tavaly Darlingtonban, két hónapja pedig Brightonban kezdte meg egy-egy a működését.

Az önkéntesek harmada a heroin helyettesítőjének számító metadont vett magához szájon keresztül, harmada pedig felügyelet alatt fecskendezte be magának. A harmadik harmad naponta kétszer, nővérek felügyelete mellett adta be magának a diamorfint (tiszta heroin), amelyet Svájcból importálnak.

A felügyelet nemcsak azt szolgálja, hogy ne vihessék ki az adagot az utcára, hanem azt is, hogy lebeszéljék a függőket a nem higiénikus, rossz belövéséi szokásaiktól.

"Egészen meglepődtem, hogy egyesek több évtizednyi rutinnal a hátuk mögött is milyen gyatrák a belövésben" - fogalmazott Nemzeti Addiktológiai Központ vezetője.

Nagy-Britanniában mintegy 280 ezren használnak keménydrogokat, többnyire heroint és cracket, évente körülbelül 2.500-an halnak meg ennek következtében. A heroinklinikák működtetése évente egy függőre vetítve 15 ezer fontba (mintegy 5,4 millió forint) kerül.

Címlapról ajánljuk
Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×