Nem engedték be az országba, mert túl kövér

Infostart
2007. november 17. 13:57
Új-Zélandon szeretett volna új életet kezdeni egy brit házaspár, a feleséget azonban nem engedték be az országba, mert túl kövér, és túl nagy terhet jelentene az egészségügyi rendszer számára.

Kezdetben a 35 éves Richie Trezise is túlsúlyosnak bizonyult a bebocsáttatáshoz, azonban a sikeres fogyókúrájának köszönhetően végül sikerrel járt. Hitvese azonban mindeddig hiába próbálkozott, nem sikerült lefogynia.

A pár tervei szerint Rowan Trezise még karácsonyig próbálkozik, ám ha addig sem sikerül leadnia a szükséges kilókat, akkor feladják a tengerentúli álmaikat.

Az új-zélandi hivatalnokok a testmagasság és a tömeg hányadosából kiszámított testtömeg indexet is megvizsgálják a letelepedési engedélyek elbírálásánál.

A korábban a brit hadseregnél tengeralattjárók vezetékeinek tervezésével foglalkozó Richie Trezise szerint az orvosa kinevette, amikor az új-zélandi szabályról mesélt neki. A férj hozzátette: részben éppen ezért költöztek volna a déli féltekére, hogy egészségesebben éljenek, többen mozogjanak a szabadban.

Az új-zélandi elhízás elleni szervezet szóvivője kijelentette: egyetért a hatóságok módszerével, mert az ország nem engedheti meg magának, hogy olyan emberek telepedjenek le, akik kimerítik az egészségügyi költségvetést.

Az új-zélandi bevándorlási lehetőségekkel foglalkozó honlap szerint sok embert utasítanak el hasonló okokból.