eur:
393.87
usd:
364.75
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Tönkreteszi a gyerekkort a túlzott féltés

Hátráltatják a gyermekek fejlődését, akik a biztonsági kockázatokra hivatkozva még a széltől is meg akarják óvni őket - figyelmeztetett a brit baleset-megelőzési társaság, amely szerint vállalni kell a kisebb sérülések veszélyével járó szabadidős tevékenységeket.

A társaság vezetője kijelentette: a szűklátókörű bürokraták túl szigorú szabályokat határoznak meg. Tom Mullarkey szerint olyan biztonságossá kell tenni Nagy-Britanniát, amennyire kell, nem pedig amennyire lehetséges.

"Nem kell még a széltől is óvni a gyerekeket. Egy izgalmas és élvezetes játék közben szerzett bokaficam vagy horzsolás nemcsak elfogadható, hanem szükséges is" - fejtette ki a szakember.

"A gyermekeinket egy összetett, veszélyes világra kell felkészítenünk, amelyben a mozgásra minden korábbinál nagyobb szükség van" - tette hozzá.

Egy tavalyi kormányzati tanulmány megállapította, hogy a tanárok annyira félnek attól, hogy egy osztálykiránduláson bekövetkező baleset miatt beperelik őket, hogy csak az iskola közelébe viszik el a diákokat.

Egy, a témával foglalkozó könyvben sok furcsa intézkedést gyűjtöttek össze. Egy játszótéren leszerelték a hintákat, miután a nap elvakított néhány gyereket, egy iskolában pedig megtiltották a gyerekeknek, hogy biciklivel járjanak be, mert túl szűk az oda vezető út.

Idén egy tanárt azért feddtek meg, mert anélkül vitte el a gyerekeket piknikezni, hogy kockázatelemzést végzett volna.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×