Tízmilliókba kerül a kutyavonítás

Infostart
2007. november 7. 21:03
Addig pereskedett a kutyák vonítása miatt két brit tenyésztőre, hogy ha ki akarják fizetni a perköltséget, kénytelenek lesznek eladni az otthonukat.

A hosszú ideje tartó pereskedést a londoni felsőbíróság zárta le, Jenny és Albert Manley 200 ezer fontot (72,5 millió forintot) kénytelen előteremteni a perköltségek kifizetésére.

A házaspár 28 kutyát tart hampshire-i birtokán, ahol 1973 óta tenyésztenek szibériai huskikat. A szomszédokat állítólag nem zavarta a vonítás, de a közeli szálloda tulajdonosait igen, ezért 2005 októberében feljelentették a házaspárt, akik azzal védekeztek, hogy a kutyák mindössze naponta kétszer - az etetés idején - vonítanak, és akkor is csak 2-4 percig.

A szállodatulajdonos azonban lemérte, hogy a vonítás a hálószobájában 60 decibellel szól - ez pedig szerinte elviselhetetlen. Azóta egyébként a tulajdonosok el is adták a szállodát, de ez már nem segített a tenyésztőkön, a bíróság ugyanis úgy ítélte meg, nem tettek meg mindent azért, hogy csökkentsék a zajt.

A bíróság nem fogadta el érvnek, hogy Manley-éknak sem helyük, sem pénzük nem volt arra, hogy átalakítsák a kenneleket, ahova így éjszakára bezárhatták volna a többszörös díjnyertes állatokat. A bíró ugyan elismerte, hogy lehetnek, akik "romantikusnak" találják a huskik vonítását, de, mint mondta: "Örülök, hogy nem kell a közelükben aludnom."

Figyelmeztette arra is a tenyésztőket, hogy a perköltség sokkal magasabb lehet, ha nem változtatnak a dolgokon, és nem tesznek eleget az előírásoknak. Pedig a költségek már most is olyan magasak, hogy a házaspár ki sem tudja fizetni.