A 47 éves politikus közismerten megszállott autóversenyző, az idén második lett a brit túraautók bajnokságán egy különleges, bioetanollal hajtott jármű volánja mögött.
A miniszter - aki egyébként munkáját fizetés nélkül végezte - Gordon Brown kormányfőnek írt levelében is erre hivatkozva kért felmentést.
Az amerikai Le Mans sorozat során az autók négy kategóriában indulnak, amelyeknek győztesei részt vehetnek a 24 órás franciaországi versenyen, amelyet 1923 óta rendeznek meg; ezen háromfős csapatok indulnak. Az amerikai versenyt 1999-ben rendezték meg először.
A versenyen jövőre vehetnek először részt bioetanollal hajtott járművek, és az ötgyermekes Lord Drayson szerint ez "nagyszerű lehetőséget teremt arra, hogy bemutassuk a környezetbarát brit motorsport-technológiát". A versenyt azonban nem tudja összeegyeztetni a munkával - tette hozzá a politikus.
Lord Drayson, aki 2004-ben a Munkáspárt legnagyobb egyéni támogatója volt, maga is a technológiai iparban szerezte a vagyonát, és Brow reményei szerint a verseny végén visszatér a kormányba.
A miniszteri posztot azonban betöltik. Ann Taylor bárónő azonban elődjétől ellentétben fizetést is kap majd.