Csu Fen-jing 22 éves volt, amikor a sógornőjével együtt elrabolták a japán katonák kelet-kínai falujukból.
A tábori bordélyban napi négy-öt órán keresztül kínozták őket. "Utána hozták az ételt, de mi csak sírtunk, és nem akartunk enni" - emlékezik vissza a most 91 éves asszony.
Csu még mindig nem hajlandó beszélni arról, mi történt vele a bordélyban, ahol legalább húsz kínai lánnyal volt együtt. A fia meséli el, hogy az anyját naponta többször is megerőszakolták a japán katonák.
"Maga nem gyűlölné őket?"
A rettenetes élmények súlyos nyomot hagytak Csu lelkében; nem tud felejteni, sem megbocsátani. "Ha magával történt volna mindez, nem gyűlölné őket? De a háborúnak vége lett, ők elmentek, és ma már valószínűleg mindegyik halott."
Csu két hónapig volt a bordélyban, akkor a helyi hatóságok kiváltották őt a japánok fogságából. Visszatért a férjéhez, aki később a japánok elleni harcokban vesztette életét.
Csu a családjának sem mesélt soha az átélt borzalmakról egészen egykori társa, Lej Kui-jing haláláig; az asszony volt az első, aki a nyilvánosság előtt mert vallani a történtekről.
Ötvenen vannak még életben
Becslések szerint még ötvenen élnek Kínában az egykori kényszerprostituáltak közül, akiket a japánok cinikusan "vigasztaló nőknek" neveztek. A pekingi kormány szerint a japánok még mindig kértek megfelelően bocsánatot a világháborús bűnökért.
Csu fiában - a többi kínaihoz hasonlóan - erősebb a gyűlölet, mint az asszonyban. "Amikor anyám elmesélte, mi történt vele, nem tudtam őt hibáztatni. A japánok a gyűlöletesek, ők követték el ezeket a rettenetes bűnöket. Õk a felelősek a történtekért, ők erőszakolták meg ezeket a szerencsétlen lányokat."
Tokió nem hajlandó kártérítést fizetni a kétszázezerre becsült egykori kényszerprostituáltaknak, illetve utódjaiknak. A japán kormány azzal védekezik, hogy a kártérítés kérdését a békeszerződések rendezték.
Ehelyett a kormány 2005-ben létrehozta a főleg állami támogatásból működő Ázsiai Női Alapítványt, amely anyagi támogatást nyújt a még életben lévő szex-rabszolgáknak.