Erőszakos közösülés, a sokkoló járvány

Infostart
2007. június 21. 05:09
A párkapcsolatokon belüli nemi erőszak korábban elképzelhetetlennek tartott gyakoriságára hívták fel a figyelmet brit orvosok. A szakemberek szerint évente több százezer eset kerül nyilvánosságra, de még ennél is több marad titokban.

A brit orvosi szövetség azt szeretné elérni, hogy az egészségügyi szakembereket jobban felkészítsék a probléma kezelésére, és az oktatásban is hangsúlyosabban jelenjen meg a kérdés.

A szervezet szerint minden évben 350 ezer embert erőszakolnak meg Angliában és Walesben, tízből három nőt erőszakkal kényszerítenek közösülésre, de a férfiak is lehetnek áldozatok, főként a homoszexuális kapcsolatokban.

Sokkoló adatok

Az orvosok a nemi erőszakot fizikai, lelki és szexuális kegyetlenségként írják le, és felhívják a figyelmet annak anyagi vonzataira is. Becsléseik szerint az erőszakos közösülések évente 3 milliárd fontjába (mintegy 1100 milliárd forint) kerülnek az országnak.

"A hivatalos adatok is sokkolóak, de még riasztóbb, hogy a fel nem tárt esetek számát valószínűleg súlyosan alábecsülik. A párkapcsolatokon belüli erőszak társadalmunk eltitkolt sebe" - fogalmazott az orvosi szövetség egyik tagja.

A szervezet jelentése szerint a megerőszakolt nők az átlagosnál háromszor hajlamosabbak a depresszióra, és sokkal jobban fenyegetik őket a szív- és a nemi betegségek.