Fordulat az elrabolt kislány ügyében: cigányokat keres a rendőrség

Infostart
2007. június 20. 19:30
Cigányok rabolhatták el Madeleine McCannt - legalábbis ezt a lehetőséget is vizsgálják a portugál rendőrök. A feltevést egy nyugalmazott dél-afrikai pilóta vallomására alapozzák.

Andre van Wyk már három hete elment a rendőrségre, ahol elmondta, hogy látott egy világos bőrű kislányt egy szekéren. Követte a járművet a cigánytáborig, 16 kilométerre Madeleine eltűnésének helyétől.

A május elején eltűnt kislány szülei ismét a nyilvánossághoz fordultak segítségért. Ezúttal az ír televízióban tettek közzé egy felhívást, amelyben kérik mindazokat, akik a kérdéses időben a környéken nyaraltak, hogy adják át a rendőrségnek a fényképeket és videó felvételeket, hátha nyomra vezetnek.

Közben eladták azt az apartmant, ahonnan a kislányt elrabolták - nagyon gyorsan, ám a piaci árnak alig a feléért. A két hálószobás lakást egy angol házaspár vette meg 74 ezer fontért (27 millió forintért), holott ennek a dupláját éri.

Az ingatlanügynökség tagadja, hogy a bűntény miatt kelt el ilyen olcsón az apartman. Mások azon csodálkoznak, hogy valaki éppen azt a lakást választja, ahonnan eltűnt egy gyerek. "Azt hihetnénk, hogy nehéz egy ilyen nyaralóhelyet eladni, de ezek szerint az új tulajdonosokat nem érdekli a múlt" - mondta egy név nélkül nyilatkozó bennfentes.