Mi hizlal? Ha zsíros ételt, vagy ha sokat eszünk?

Infostart
2007. június 13. 06:48
Figyelmeztető címkéket ragasztatna a hizlaló élelmiszerekre egy fideszes országgyűlési képviselő. Koszorús László az InfoRádiónak elmondta: a chipsek, a csokoládék és a magas cukortartalmú üdítőitalok bizonyítottan hizlalnak, amire fel kell hívni a fogyasztók figyelmét.

A magyar férfiak 62 százaléka túlsúlyos, a gyermekeknek pedig majdnem az egyharmada - mondta a politikus, aki szerint az étkezés mellett azzal is foglalkozni kell, hogy kapnak-e megfelelő sportolási lehetőséget a fiatalok.

Elmondta azt is, hogy nem büntetni akarja a magas szénhidráttartalmú élelmiszerek gyártóit, csupán a tájékozódást akarja segíteni a címkékkel.

Nincs egészségtelen élelmiszer

A Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke szerint azonban nem létezik egészségtelen élelmiszer, a baj az emberek táplálkozási szokásaival van. Egyetlen ennivaló sem vezet elhízáshoz, ha mértékletesen fogyasztanak belőle - közölte Antal Emese.

Õ azért nem címkézné fel az energiadús termékeket, mert álláspontja szerint minden hizlal, amiből többet eszünk a kelleténél. Ráadásul nem ugyanannyi energia bevitelére van szüksége egy gyermeknek és egy bányásznak.

Antal Emese hangsúlyozta: a lényeg a kiegyensúlyozott táplálkozáson van. A négy fő alapélelmiszerből, azaz a teljes kiőrlésű gabonából készült élelmiszerekből, tejből és tejtermékekből, zöldségekből és gyümölcsökből és húsból, húskészítményekből minden nap kell fogyasztani valamennyit.

Nem csak Magyarországon téma

A címkézés azonban nem csak Magyarországon van napirenden. Az egészséges élet fontosságát hangsúlyozó szervezetek Nyugat-Európában ismét felemelték a szavukat a mesterséges ízesítők, tartósítószerek és színezőanyagok ellen. Azt követelik, hogy minden egyes összetevőt tüntessenek fel az üdítők és más élelmiszerek címkéjén.

Azt hangsúlyozzák, hogy számos mellékhatása van azoknak az élelmiszeradalékoknak, amelyek E-vel kezdődő kódot kaptak. Például allergiás tüneteket vagy bőrirritációt válthatnak ki.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Antal Emese
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Koszorús László
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást