Megtalálták a csodaszert a depresszióra

Infostart
2007. június 12. 21:54
Új esélyt kaphatnak a depressziósok a gyógyulásra, s ehhez csupán az oltár elé kell járulniuk. Kiderült ugyanis, hogy még egy közepes házasság is javítja a depressziós betegek lelkiállapotát.

A korábbi kutatások azt állították, hogy a házasság pszichológiai hatása attól függ, mennyire boldog a kapcsolat: a boldog párok még boldogabbak lesznek, a boldogtalanok még boldogtalanabbak.

Mások szerint a depressziós betegeknek, akik nehezen kommunikálnak, és több támogatást, gondozást igényelnek, mint a boldog emberek, nagy valószínűséggel tönkremegy a házassága.

Az Ohiói Állami Egyetem szociológiai hallgatói megvizsgálták 3066 ember házasságát; valamennyi beteget depresszióval kezelték. A vizsgálat elején, majd öt évvel később is megkérdezték őket, milyen a házasságuk.

Kiderült, hogy valamennyi beteg, aki a két vizsgálat közben kötött házasságot, lelkiállapota javulásáról számolt be. Mi több, az is kiderült, hogy a depressziósok számára nagyobb lelki támaszt nyújt a házasság, mint a boldog párok számára.

"Az eredmények minket is megleptek. Azt hittük, a depressziósok rosszabb minőségű házasságban élnek, vagyis nem származhat előnyük a kapcsolatból" - fogalmazott a végzős szociológia-hallgató.

Adrianne Frech szerint csak az a nagy kérdés, miért hasznosabb a házasság a depressziósok, mint a boldog emberek számára? Valószínűleg azért, vélekedett, mert a házasság éppen azt a baráti és érzelmi támogatást biztosítja, ami szükséges a depresszió enyhítéséhez.