Vége a játéknak az óvodákban, iskolákban

Infostart
2007. május 9. 20:35
A kínai gyerekek jelentős része lassan már csak otthon játszhat, mert sem az óvodákban, sem az iskolákban nincs erre lehetősége. A nagyvárosokban lassan sportpályák sem lesznek, mert egyre több helyet foglalnak el az urbanizációs vívmányok.

A 2.500 általános és középiskolás gyermek részvételével készült felmérésből kiderül: a csemeték 53 százalékának egyáltalán nincs lehetősége a játékra otthonán kívül.

49 százalékuk azt állította, sportolni sincs lehetősége, mert egyre kevesebb a sportpálya a városokban.

Az ok az urbanizáció

A társadalomtudományok akadémiájának egyik munkatársa, Wang Csiaobo szerint ennek oka az, hogy a gyors városiasodás miatt egyre fogynak az ilyen célra hasznosítható területek: ami még megmaradt, arra épületeket húznak fel.

A lakóövezetekben sem jobb a helyzet: itt az autók számának gyors növekedése miatt egyre több parkolót kell kialakítani.

Wang Csiaobo elmondta: sok szülő már az utcára sem engedi ki a gyerekeit, mert egyre rosszabbak a közlekedési körülmények és a közbiztonság.

A kutatásból kiderült az is, hogy a gyerekek egyre több időt töltenek tévénézéssel: míg 1996-ban naponta csupán 25, 1998-ban pedig 38 percet ültek a tévé előtt, addig manapság már körülbelül egy órát.

Egyre több tévé, kevesebb mozgás

"A szülők zsúfolt napirendjük miatt hagyják, hogy gyerekeik egyre többet bámulják a televíziót" - mondta a szakértő, aki azt javasolta a szülőknek, hogy legalább arra figyeljenek oda, hogy mikor és milyen műsorokat néznek csemetéik.

A kutató arra is figyelmeztetett: a kevés sport vagy szabadtéri játék kihat a gyerekek egészségére.

Egy korábbi, a kínai oktatási minisztérium által készített felmérés kimutatta, hogy míg a fiatalok egyre magasabbra nőnek, fizikai erejük egyre csökken, ezért a tárca sürgeti, hogy az iskolák fejlesszék sportlétesítményeiket.