Még szinte láthatatlan, de már tudható, hogy fiú-e vagy lány

Infostart
2007. május 4. 15:35
Már a terhesség hatodik hetének végén kimutatja a születendő gyermek nemét az a teszt, amelyet az interneten szerezhetnek be a szülők. Az eszköz a terjesztői szerint 99 százalékos biztonsággal határozza meg, hogy a gyermek kislány vagy fiú lesz.

Az eljáráshoz nem kell más, mint egy aprócska tűszúrás az ujjbegyre, majd egy vércsepp a készülékre.

Az anya vére ugyanis képet ad a gyermek DNS-éről. Ha nem találnak benne Y-kromoszómát, akkor biztosan tudható, hogy a kicsi lány lesz.
Etikai problémák

A 189 fontért, azaz több mint 70 ezer forintnak megfelelő összegért beszerezhető eszköz azonban sokak rosszallását váltotta ki.

Legfőbb kritikusai attól tartanak, hogy ha a szülők elégedetlenek a kicsi nemével, akkor még bőven van idejük arra, hogy elvetessék a magzatot.

Az eszköz terjesztői szerint azonban a szülőknek így több idejük lesz arra, hogy felkészüljenek az újszülött fogadására. Mint mondták, a teszt 99 százalékos biztonsággal határozza meg a gyermek nemét.

Az ötlet, hogy a terhesség kezdeti szakaszában is meghatározható legyen a gyermek neme, nem új keletű.

Nagy-Britanniában az elmúlt évben olyan tesztet dolgoztak ki, amely hét hét után képes volt meghatározni a gyermek nemét.

Ezt a tesztet azért dolgozták ki, hogy a rendellenes terhesség kezelésénél nyújtson segítséget.