Én irodai környezetből törtem ki néhány hétre, hónapra, hogy csatlakozzak az expedícióhoz. Nekem nagyon sok újdonság van itt, ami a profiknak esetleg teljesen természetes. Akár az, hogy feljöttünk a kis falvakon, Nepálon illetve Tibeten, ahol fantasztikus élmények értek, a szaunában magát melengető kutyától kezdve a legkülönlegesebb éttermi feliratokig. Az egész környezet itt viszonylag sivár, egy köves platón vagyunk, éjszakánként pedig hihetetlen hideg van. Ez az, amit az itteniek jó időként aposztrofálnak, szerintem viszont elviselhetetlen hideg van. Ezek számomra viszonylag kemény megpróbáltatások.
Hogyan bírja egy nem hegymászáshoz szokott szervezet egyrészt a magasságkülönbséget, másrészt az időjárást, illetve a talán megerőltető tempót?
A magassággal van a kisebb problémám, ahhoz viszonylag könnyebben alkalmazkodik a szervezetem. Szerencsére mielőtt elindultunk, megpróbáltam Dáviddal együtt edzeni. Akkor biztos voltam benne, hogy egy edzőteremben hamarabb fogok meghalni, mint a hegyen. Ez némi alapot adott ahhoz, hogy itt tudjak mozogni, de ez mégis nagyon fárasztó ebben a magasságban. Hihetetlenül gyorsan felmegy az ember pulzusa.
A fizikai állóképesség mellett legalább ilyen fontos a lelkiállapot, hogy az ember el tudja viselni az őt ért dolgokat. Ezzel nincsen semmi probléma?
A feleségem nagyon aggódott, mielőtt eljöttem, és folyamatosan ajánlgatta, hogy menjek inkább Polinéziába hajózni. Megmondom őszintén, nagyon sokszor felmerül bennem, amikor itt üldögélek az alaptáborban, eszméletlen hideg van, mindenféle furcsa kaját eszünk, közben pedig két nap alatt eljuthatnék valamelyik csodálatos szigetre, és pihenhetnék. Nem egy egyszerű dolog, hiszen sok más lehetőség közül választottam pont ezt. Pszichológiailag nagyon ott kell lenni, különösen Dávidnak meg Lacinak, akik előtt egy hónap múlva iszonyú nagy megpróbáltatás vár.