Alkoholcsatát veszített a szupermarket

Infostart
2007. március 28. 06:00
Sikerült elérnie az angliai Bournville-nek, hogy alkoholmentes maradhasson, a helyi Tesco Express sem árusíthat szeszes italokat.

A George Cadbury csokoládégyáros által száz éve a munkásai számára alapított, Birmingham közelében fekvő város a kezdetektől fogva teljesen alkoholmentes településnek számít, nincsen sem kocsma, sem olyan bolt, ahol szeszesitalt lehetne vásárolni.

A Bournville-ben működő Tesco Express szerette volna megtörni ezt a hagyományt, és kérelmezte, hogy naponta három órán keresztül árulhasson szeszesitalokat. A lakók azonban ezt erősen ellenezték, és miután ennek egy ezer aláírással ellátott petícióval is nyomatékot adtak, az önkormányzat elutasította a vállalat beadványát.

A 26 éves Sam Stephenson így kommentálta az eredményt: "Ez hatalmas győzelem, jó látni, hogy az emberek eredményesen szembe tudnak szállni az óriáscégek akaratával".

A Tesco közölte: a Bournville-i az egyetlen olyan nagy-britanniai egysége, ahol nem lehet szeszesitalokat vásárolni.