Minden tizedik netezőt becsapták tavaly

Infostart
2007. március 26. 11:59
Az internetezők tíz százalékát csapták be, és átlagosan 875 fontot csaltak ki tőlük tavaly a világhálón. Egy felmérés szerint kevesen védekeznek megfelelően az adathalászó programok ellen.

Az internetezők tíz százaléka esett áldozatául csalásnak a világhálón az elmúlt évben, és átlagosan 875 fontot (320 ezer forintot) veszítettek ezek során - derül ki egy Nagy-Britanniában készített felmérésből. A megkérdezettek hat százalékát internetes vásárlás során csapták be, míg három százalékuk a bankkártyás vásárlásnál járt pórul.

A magas adat oka, hogy kevesen teszik meg a védekezéshez szükséges lépéseket az internet használata során. A válaszadók közel fele mondta azt, hogy semmilyen védelemmel nem rendelkezik számítógépe az adathalászó programokkal szemben.

Sok problémát okoznak a spamek, vagyis a kéretlen reklámüzenetek, ám a felhasználók ezek ellen sem védekeznek megfelelően, sőt gyakran fel sem ismerik a hirdetéseket.

Negyedük használja általában, öt százalékuk pedig minden internetes oldalon ugyanazt a jelszót, vagy kódot, noha nagyobb biztonságot jelentene, ha ezeket megváltoztatnák.

A felmérés elkészítésében közreműködő Kormányzati Hivatalt felügyelő miniszter közölte: az internetes vásárlás során is ugyanolyan elővigyázatosnak kell lenni, mintha az üzletben fizetne az ember.