Tanárokra támadt az ötéves terminátor

Infostart
2007. március 13. 13:50
Naponta több mint kétszáz általános iskolás gyermeket kell hazazavarni Nagy-Britanniában. A tanárok az esetek többségében fegyelmi problémák miatt küldik haza a gyerekeket, de előfordul, hogy alkohol- vagy kábítószer-birtoklás, illetve szexuális zaklatás miatt nyúlnak ehhez az eszközhöz.

Hivatalos adatok szerint egy év alatt 43.700 általános iskolás, 11 évnél fiatalabb gyereket küldtek haza törvényellenes, erőszakos vagy támadó viselkedés miatt.

Ezt az adatot a tanítási napok számával elosztva kapjuk meg, hogy minden nap mintegy 230 gyereket zavarnak haza.

Kiderült az is, hogy egy év alatt hat százalékkal több gyereket kellett hazaküldéssel fegyelmezni, mert kábítószert vagy alkoholt találtak náluk, vagy mert valamilyen szexuális visszaélést követtek el.

Egészen pontosan 150 gyereket kellet hazaküldeni alkohol vagy kábítószer birtoklása miatt, 250-et pedig szexuális zaklatás, bujaság miatt. Körülbelül 300 gyereket valamilyen rasszista cselekedet - faji alapú támadás, falfirkák - miatt kellett fegyelmezni.

Érdekes, hogy a legkisebbek, az öt évnél fiatalabbak közül is mintegy 800-at küldtek haza. Az ötévesek között a legkirívóbb eset Tamara Howardé, aki egy alkalommal az iskola hat alkalmazottjára támadt rá.

Szülői felelősség

A pedagógusok elsősorban a szülőket okolják a problémák miatt. A tanárok egyik szakszervezetének (National Union of Teachers) főtitkára elmondta: a társadalmat nem lehet kizárni az iskolából, a tanároknak kezdeniük kell valamit azokkal a gyerekekkel is, akikbe semmi fegyelmet nem neveltek a szüleik.

Robert Whelan, a Civitas nevű agytröszt munkatársa hangsúlyozta: a gyerekek teljesen otthonról hozzák a viselkedési mintáikat, azért isznak vagy drogoznak, mert otthon is ezt látják.

A szakember hozzátette: a hazaküldés ugyan nem a legjobb módszer, de elfogadható, ha a 3,5 millió általános iskolás gyerek nyugalma érdekében egy évben haza kell zavarni 40 ezret.