Látni sem akarják a britek Diana hercegnőt?

Infostart
2007. március 13. 11:06
Hétfőtől Sir Edward Elgar helyett már Adam Smith képe díszíti Nagy-Britanniában a húszfontos bankjegyeket, a britek háromnegyedének azonban fogalma sincs arról, vajon ki volt ő.

Adam Smith-t közgazdasági és filozófiai tevékenysége miatt tisztelik szerte a világon, és jelentős szerepet játszott a skót felvilágosodásban is, ennek ellenére a jelek szerint alig ismerik a szülőföldjén.

A felmérésben arra is kíváncsiak voltak, hogy kit szeretnének látni a britek a húszfontoson. A versenyt toronymagasan nyerte Winston Churchill, az ország legendás miniszterelnöke 52 százalékot kapott.

Második helyen Stephen Hawking elméleti fizikus végzett nyolc százalékkal, míg a zenész John Lennon és az író Spike Milligan hét-hét százalékot kapott.

Meglepetésre Diana hercegnőnek még a női listán sem sikerült az élre kerülnie, ott ugyanis a brit szüfrazsett mozgalom egyik alapítója, Emmeline Pankhurst található.

A felmérést készíttető Virgin Money egyik munkatársa elmondta: meglepte őket a néhai walesi hercegnő gyenge helyezése.

"Feltételezem, hogy az embereknek egy kicsit elegük van belőle. Már tíz év telt el a halála óta, de még mindig tele vannak vele a lapok" - tette hozzá Jason Wyer-Smith.