Az elhízott gyermekek hamarabb serdülnek

Infostart
2007. március 6. 05:32
Egy tanulmány szerint azok a lányok, akik négyéves korukban túlsúlyosak, nagyobb arányban érik el a pubertáskort már a tizedik életévükben, mint azok, aki vékonyak kisgyermekként. A kutatók arra is figyelmeztetnek, hogy mivel egyre több az elhízott gyermek, a manapság születettek számára egyre rövidebb ideig tart a gyermekkor.

Egyesült államokbeli orvosok 400 kislány adatait vizsgálták meg. Életük 36. hónapjától 12. évükig követték nyomon a többi mellett a súlyukat, valamint azt, hogy hogyan fejlődik a mellük és hány éves korukban menstruálnak először.

A gyermekeknek csaknem 30 százaléka volt túlsúlyos vagy elhízott kisgyermekkorban. Megállapították, hogy a gyermekkori elhízás szoros kapcsolatba hozható a gyermekek fejlődésével.

Korai alkoholfogyasztás és dohányzás

A tanulmány készítői arra is rámutattak, hogy a pubertás korai elérése pszichológiai és szociális problémákat is okozhat. Túl korai alkoholfogyasztáshoz és dohányzáshoz vezethet, valamint azt is eredményezi, hogy a fiatalok túl korán kezdik el a szexuális életüket. Ez pedig növeli a tinédzserkori terhesség számát is.

Az orvosok szerint a kutatás eredményei rámutatnak: sokkal nagyobb gondot kell fordítani a gyermekkori elhízás elleni küzdelemre, mint azt korábban gondolták.