Kétszázezren halnak meg az azbeszt miatt

Infostart
2007. február 22. 09:40
Mintegy 200 ezer brit hal meg az azbeszt okozta rák miatt, 40 évvel azután, hogy kapcsolatba kerültek a mérgező anyaggal - figyelmeztettek tudósok. A legnagyobb veszélyben a hatvanas és hetvenes években dolgozó ácsok, villanyszerelők, hajógyári és fémmegmunkáló dolgozók vannak.

Szakértők szerint eddig 30 ezren haltak meg az azbesztpor belélegzése miatt kialakult mellhártyarákban; 60 ezer ember egészen biztosan "halálra ítéltnek" számít, és a tudósok szerint további legkevesebb 90 ezer is meghal majd a betegségben.

Julian Peto rákkutató professzor kiemelte, hogy a mellhártyarák magasan kiemelkedik a többi, ipari ártalmak miatt kialakuló betegség közül, és különösen az idősebb munkásokat érinti.

A mellhártyarák mintegy 40 év alatt fejlődik ki, felfedezése után a betegek átlagosan 9-12 hónapot élnek, hatékony terápia egyelőre nem létezik.

A legnagyobb veszélyben az ácsok vannak, mivel a hatvanas-hetvenes években széles körben alkalmazták az azbesztet az épületekben.

Szakértők szerint az ácsok érintett generációjából minden tizedik ember meghal, és még a családtagoknak is egy az ezerhez az esélyük arra, hogy megkapják a betegséget.

Julian Peto szerint érthetetlen, miért használták az azbesztet, hiszen annak káros hatásai már a harmincas évek óta ismertek.