Porszívózás 11.680 kilométeren át

Infostart
2007. február 8. 10:57
A nők számára eddig is közhelynek számított, ám mostantól egy kutatás is megerősítette, hogy a nők és a férfiak egyenlősége közel sem teljes, amikor a porszívózásra kerül a sor.

A felmérést a Bosch készülékgyártó megbízásából készítették, 3 ezer brit háztartás adatait összesítve. Eszerint egy brit nő átlagosan évente két napot tölt porszívózással, élete során pedig öt hónapot.

A brit férfiak ezzel szemben évente csak fél napig, illetve életük során csak valamivel több mint egy hónapig porszívóznak.

A kutatók ezeket az értékeket átszámolták távolságra is, egy másodperc munkát egy méter mozgásnak feleltetve meg. Így azt kapták, hogy a nők életük során 11.680 kilométert tesznek meg porszívózás közben, míg a férfiak 1.360 kilométert.

Karban tart

Noha a férfiak sokszor ezt az időt soknak érzik, tudósok a házimunka jótékony hatására is felhívták a figyelmet a felmérés kapcsán: szerintük a porszívózás hatékonyabb testmozgást nyújt, mint a konditerem, ráadásul ingyenes, és még otthonról sem kell kimozdulni.

Visszatérve az adatokhoz: egy brit nő átlagosan 20 percig porszívózik egy alkalommal, hetente háromszor, míg a férfiak 18 percig, és csak hetente egyszer.

A megkérdezett nők 74 százaléka felelős otthon a takarításért, és 95 százalékuk véli úgy, hogy a férfiaknak többet kellene nekik segíteni.

Noha a motor hangja idegesítőnek tűnhet, a válaszadók 43 százaléka azt állította, hogy a porszívózás segít számára megnyugodni és gondolkodni.

A nők öt százaléka azt mondta, hogy porszívózás közben hozott jelentős döntést az életéről - ekkor döntötte el, hogy szakít a kedvesével, elköltözik, vagy éppen munkahelyet vált.Egyéb érdekességek a Times gyűjteményéből

Egy átlagos brit a 75 életévéből 25-öt tölt alvással, de a stresszes dolgozók ebből 7-et elveszítenek, mert nem tudnak jól aludni.

Ha egy kutyatartó naponta 3,2 kilométeres sétát tesz kedvencével, akkor az állat átlagosan 12,8 éves élete során 14.950 kilométert kutyagol.

Egy brit nő élete során két évig nézegeti magát a tükörben, amelyből 603 napot tesz ki a sminkelés.

Egy brit dolgozó átlagosan négy évet telefonál a munkahelyén - a nők egy évvel többet, mint a férfiak.

Az átlagos dohányos 7.426 órát, avagy majdnem egy teljes évet hagy ki a munkából a szenvedélye miatt, azaz ennyi időre "szalad ki" rágyújtani.