A parlamenti italozásba halt bele a volt képviselő

Infostart
2007. február 6. 05:30
Mindent megtett, hogy politikus legyen, de sikere az életébe került: elhunyt Fiona Jones korábbi brit parlamenti képviselő. Férje szerint a parlamentben elkezdett italozás okozta a halálát.

A szőke és ambiciózus Fiona Jones egyike volt annak a 101 "Blair-babának", vagyis női munkáspárti képviselőnek, akik a Labour 1997-es történelmi győzelme után Tony Blair miniszterelnök oldalán pózoltak az alsóházban.

Newark korábbi alsóházi képviselőjének elismertségét jelzi, hogy egy pártrendezvényen Jack Straw korábbi külügyminiszter zseniálisnak nevezte.

Fiona Jones politikai tündöklése azonban nem tartott sokáig. 1999-ben bűnösnek találták egy választási csalásban, és megfosztották képviselői székétől.

Noha a bíróság heteken belül visszahelyezte pozíciójába, a politikus nem szabadult a gyanútól, és a 2001-es választásokon elvesztette helyét az alsóházban.

Férje szerint ekkor hatalmasodott el a 49 éves nő alkoholizmusa, amely szinte egy idős a parlamenti munkájával.

A Lincoln közelében, Saxilby-ben élő Chris Jones elmondta: felesége korábban szinte egyáltalán nem ivott, de a parlament vedelési szokásai őt is megfertőzték.

"Fiona elmondta nekem, hogy egyes képviselők tökrészegek a szavazásokkor. Egyszer még azt is látta, hogy egy nagynevű politikus kokaint tett az italába" - jelentette ki a megözvegyült férj, hozzátéve: az alsóházban több bár is van, amelyek szünet nélkül nyitva tartanak, a képviselők ezekben italoznak a szavazások előtt.Férje szerint Fiona kezdetben csak bort ivott, de később átállt a tömény italokra. Otthon vodkát, hogy ne érezzék meg a gyerekei, a parlamentben azonban viszkit, mert ott senkit sem érdekelt az alkoholszag.

Ahogy egyre nőtt rajta a nyomás, a két gyermeket nevelő nő egyre többet ivott, botránya és választási kudarca után pedig elhatalmasodott rajta az alkoholizmus, ráadásul férje szerint egyáltalán nem kapott segítséget a pártjától.

A BBC helyi rádióadásánál dolgozó Chris Jones beszámolt arról is, hogy felesége interjúkra ment, de senki nem akart vele beszélni, a névtelen alkoholisták találkozóira pedig azért nem mert elmenni, mert félt, hogy felismerik.

Gyermekei előtt sokáig sikeresen titkolta alkoholizmusát, de aztán egyszer csak összeesett az idősebb, jelenleg 17 éves fia előtt, ezután kórházba vitték.

"A kórházban hozzám fordult, és azt mondta: ha nem lettem volna képviselő, ez soha nem történik meg" - idézte feleségét Chris Jones, hozzátéve: elérte céljait, de végül túl sok volt számára a politika kegyetlenségéből.

A volt politikus alkoholizmus miatti májelégtelenségben halt meg.