Nincs hová fordulniuk az étkezési zavarokkal küzdőknek

Infostart
2007. február 5. 09:46
Ijesztő eredményt hozott egy brit felmérés, amely azt vizsgálta, felfedik-e étkezési problémáikat a fiatalok bárki előtt is: csupán tíz százalék nyilatkozott úgy, hogy van kihez fordulnia.

Hatszáz megkérdezettből csupán hat nyilatkozott úgy, hogy meg tudja beszélni szüleivel étkezési zavarait, és mindössze ötvennégy, aki azt mondta, az iskolában van olyan, akit beavathat.

A fiatalok 92 százaléka úgy gondolta, nincs kihez fordulnia a gondjával, 83 százalékuk pedig kijelentette: képtelen lenne felkeresni a háziorvosát emiatt.

Eközben több jótékonysági szervezet állítja: abban a világban, ahol a hírességeket tekintik példának, túl nagy nyomás nehezedik a fiatalokra.

A média hibája

Az, hogy a média rengeteget foglalkozik a vékony sztárokkal, és azokkal, akik hirtelen megszabadulnak kilóiktól, még elszigeteltebbekké teszi az étkezési problémákkal küzdőket.

Az egyik szervezet munkatársa szerint manapság az embereket leszólják, ha híznak, és megbélyegzik, ha lefogynak, az étkezési problémákat pedig teljesen félreértik, szenzációként tálalják, ami még nehezebbé teszi az ilyen gondokkal küzdők életét.

Rengetegen vannak

Nagy-Britanniában legalább 1,1 millió ember küzd étkezési zavarokkal. A legveszélyeztetettebbek a 14 és 25 év közötti fiatalok.

Egy másik, ifjúsági szervezet vezetője szerint rendkívül aggasztó, hogy a fiataloknak nincs hová fordulniuk ilyen gondjaikkal, amelyek az érzelmi problémák fizikai jelei.