Érkezik a segítség a dzsungelből meztelenül előkerült nőhöz

Infostart
2007. január 24. 05:12
Egy spanyol pszichológus bejelentette: Kambodzsába utazik, hogy megvizsgálja az őserdőből állítólag 18 év után előkerült nőt. Hector Rifa arról akar meggyőződni, hogy Ro Cham H'pnhieng jól van, és megkap minden szükséges segítséget.

A kambodzsai nőt január 14-én fogták el favágók Kambodzsa északkeleti Rattanakiri tartományában. A nő négykézláb közlekedett, koszos volt, a haja gubancos és egyetlen emberi nyelvet sem ismert.

A közelben lakó rendőr, Ksor Lou megnézte őt, és saját elmondása szerint a karján látható sebről egyből felismerte benne 18 évvel ezelőtt eltűnt lányát, Ro Cham H'pnhienget, aki bivalyokat legeltetett 1989-ben, amikor eltűnt.

Az utolsó hírek szerint a 28 éves Ro Cham a jelek szerint nem igazán érzi otthon magát. Nem fél ugyan az emberektől, de nem is érdeklik. Semmiféle érzelmet nem lehet leolvasni az arcáról, üres tekintettel bámul maga elé, teljesen elveszettnek tűnik.

Nem különleges

Hector Rifa, a Pszichológusok Határok Nélkül nevű szervezet munkatársa - aki már korábban is dolgozott Kambodzsában - elmondta: megpróbálja majd megérteni a nő viselkedését, családjával és környezetével való kapcsolatát.

Az oviedói egyetem munkatársa hozzátette: az extrém körülmények ismeretében a nő viselkedése nem számít különlegesnek.

"Szerintem ez normális. Ha egy hónapra elhagyod az irodádat, akkor visszatéréskor kicsit furcsának tűnik. Ha 18 évre hagyod ott, nem csoda, ha visszatéréskor megijedsz" - érzékeltette a helyzetet a spanyol szakember.

Sokan mindazonáltal létségbe vonják a történet hitelességét, és azt mondják: a nő vagy sokkal kevesebb ideje tűnt el, vagy mentális problémákkal küzd.