Varázstükör segít a vásárlásban

Infostart
2007. január 19. 11:57
Új varázstükröt fejlesztett ki egy cég, így a jövőben a ruhavásárlásban akár egy másik országban lévő ismerős tanácsát is ki lehet kérni.

Infravörös technológiával felszerelt tükröt mutatott be egy New York-i tervező.

A ruhaüzletek próbatermei elé kihelyezett berendezés segítségével élő videóképet lehet közvetíteni mobiltelefonokra, számítógépekre és PDA-kra, így a nőknek a vásárlásban távolról is segíthetnek a barátok.

"Miközben valaki New York-ban próbálja éppen az esküvői ruháját, akár a Párizsban tartózkodó édesanyja is elláthatja tanácsokkal" - ecsetelte az interaktív tükör előnyeit Christopher Enright, a fejlesztő IconNicholson vállalat vezetője.

A technikai újítás révén a vásárlónak szöveges üzenetben küldheti el megjegyzéseit távoli segítője.

A vásárlók egy három elemből álló kijelzőn változtathatnak a ruha színén, és választhatnak kiegészítőt.

Egy adatbázisból kiválasztva az öltözéket úgy lehet felpróbálni, hogy ténylegesen nem veszik fel a ruhát, csak a kijelzőn jelenik meg a kép, és dönthetik el, jól áll-e a kiválasztott szoknya vagy blúz.