"Nem a KRESZ hibáival kellene foglalkozni"

Infostart
2007. január 18. 13:36
Eddig mindössze két szervezet írta alá Magyarországon az Európai Unió közlekedésbiztonsági chartáját. Gurmai Zita, az Európai Parlament Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottságának tagja szerint az uniós elképzelések megvalósításával a következő három évben felére lehetne csökkenteni a közúti balesetek számát.

Magyarországon tavaly 1139-en haltak meg az utakon, azaz a charta célkitűzéseinek teljesítése esetén évente több mint 500 ember életét lehetne megmenteni.

A chartához önkormányzatok, civil szervezetek csatlakozhatnak. Ennek keretében három évre kell a közlekedéssel kapcsolatos vállalásokat tenni. Európában eddig 601-en írták alá, Magyarországon viszont csak ketten.

"Nagyon fontos lenne, hogy vegyük komolyan az emberi életet. Természetesen egy kicsit a közlekedési kultúránkon is változtatni kellene. Az iskolákban beszélni kellene az emberi élet fontosságáról, miért kell bekötni a biztonsági övet" - mondta az InfoRádióban az Európai Parlament Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottságának magyar tagja.

Óvodások is elkezdhetik

Gurmai Zita szerint a KRESZ-oktatását játékosan akár már az óvodában el kellene kezdeni. Csorváson például nem lehet gyorsan végighajtani a településen, mert elkerülő szigeteket építettek ki. Körforgalmak és lassító táblák is segíthetnének, de csak akkor ha komolyan veszzük a sebességkorlátozást.

"Nem a magyar KRESZ hibáival kellene foglalkozni, hanem be kellene tartani a jelenlegi szabályozást. Bizonyos idő elteltével, amikor az ember hosszú évek óta már nem követi pontosan a változásokat, pedig fontos lenne" - vélekedett Gurmai Zita.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást