A néphagyomány szerint nem szabad szárnyasból vagy halból készült ételt enni szilveszterkor és az új év első napján, mert nem lesz szerencsénk - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Sándor Ildikó néprajzkutató.
Az ételekkel kapcsolatos mágiák máig jelen vannak az életünkben. A Hagyományok Háza munkatársa közölte: a hiedelmek szerint a lencse fogyasztása gazdagságot hozhat . Ez igaz más apró szemű ételekre is: sok helyen mákot vagy kölest kellett enni az év első napján.
A Vajdaságban pedig rétest húztak, hogy minden a tésztához hasonlóan nyúljon meg az új évben.
Manapság sokan esznek virslit szilveszter éjfélkor. Ennek természetesen semmilyen hagyománya nincs a népi étkezésben, a virsli evés a német étkezési kultúra hatása.
Ami azonban a hagyományainkhoz kötött: újév napján nem szabad sem halat, sem szárnyast enni. A hallal ugyanis elúszik, a szárnyassal pedig elszáll a szerencse. A malac azonban kitúrja a földből azt, ezért szokás malacot enni.
KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag