Kiadni nem volt szabad semmit a házból (például kölcsön adni, elajándékozni), mert akkor az év során minden kimegy onnan. Még a legveszekedősebb házastársak is igyekeznek békében maradni egymással, nehogy viszálykodással teljen az egész év.
Az ételválasztásnak is különös jelentősége van: nem szabad például malacot vagy szárnyast enni, nehogy elfusson vagy elszálljon a szerencse, lencsét és mákot viszont annál inkább, mert az azt jelzi előre, hogy sok pénz és szerencse áll a házhoz.
Már az ókori rómaiak is...
A télközépre eső, karácsonyi, újévi évkezdés egyébként a napév szerinti időszámítással együtt honosodott meg Európában, s a Római Birodalomból "sugárzott szét".
Az egységes január elsejei évkezdést azonban sok nép csak az utolsó évszázadokban fogadta el, hazánkban is csak néhány évszázad óta kezdődik ezen a napon az év.
Feltételezhetjük, hogy a honfoglaló magyaroknál az évkezdés őszre vagy tavaszra eshetett. A nomadizáló pásztornépeknél a két időpont jelentőségét növelte a nyári legelőkre vonulás és az őszi, téli legelőkre, szállásra való visszavonulás gyakorlata.
Ennek a régi, tavaszi-őszi évfordulónak emléke az őszi és tavaszi pásztorünnepekben maradt fenn, ezek azonban egy évezred alatt más jelleget öltöttek, "európai" ünnepekké váltak.