eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Világviszonylatban is megdöbbentő a magyar rákstatisztika

Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint a világon Magyarországon növekedett a legnagyobb mértékben a daganatos megbetegedések miatti halálozás aránya a XX. század második felében. Erről a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára beszélt a témában rendezett konferencia megnyitóján.

Meskó Attila hangsúlyozta: a XXI. században a halálozási arány csökkentése lesz a fő feladat.

A szakember szólt arról is, hogy 1920-ban Magyarországon 5400-an haltak meg daganatos megbetegedésben, 1941-ben már több mint 10 ezer, míg 2004-ben 33 ezer halálesetet regisztráltak.

Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója arról beszélt, hogy tavaly létrejött az Európai Rákellenes Tömörülés, amelynek idén decemberre kell kidolgoznia a minimális elvárásokat a tumordiagnosztika és terápia területén.

Halálosabb a szívbetegségeknél

Adány Róza, a Debreceni Egyetem Népegészségügyi Iskolájának igazgatója arról beszélt, hogy a magyar halálozási statisztikában nem a szív- és érrendszeri betegségek, hanem a daganatok kerültek az első helyre. Különösen igaz ez a nők esetében, akiknél a tumorok a halálozás 42 százalékát adják, míg a szív- és érrendszeri betegségek 28 százalékot tesznek ki.

Adány Róza felhívta a figyelmet a térségi egyenlőtlenségekre és a roma lakosság egészségi állapotára. A roma férfiak 70 százaléka dohányzik, és alig vesz részt a fogászati szűréseken.

Címlapról ajánljuk
Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×